Ugrás a tartalomra
2026. 03. 16.

Ideiglenes felvételi jegyzék a 2026/27-es tanévre jelentkezett 8. osztályosok számára

Gimnáziumi oktatás:

Technikumi képzéseink:

EXTRA ÖSZTÖNDÍJ LEHETŐSÉG!

A gimnáziumi tanulók, illetve a kreatív és oktatás ágazaton tanulók is csatlakozhatnak a Honvéd Kadét I. Programhoz, azzal, hogy beiratkozáskor vállalják a Honvédelmi alapismeretek szabadon választható közismereti tantárgy tanulását. Ez nem jelent honvédelmi elköteleződést, sem szakmai képzést, pusztán az állampolgári, hazafias nevelésnek egy magasabb szintjét.

A tantárgy követelményeiből a 12. évfolyam végén akár érettségizhetnek is. Annak eredménye pedig belépő lehet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem különféle karaira. Mindezek mellett színes programokon, versenyeken, táborokban vehetnek részt a középiskolás tanulók.

A diákok (3,5-et elérő első félévi tanulmányi eredményük alapján sávosan) havi 21.000-59.000 forint közötti Béri Balogh Ádám ösztöndíjban részesülhetnek.

2026. 02. 12.

Személyi jövedelemadó 1%

Személyi jövedelemadó 1 %

Tisztelt Szülők, Támogatóink!

 

Ezúton is köszönjük, ha személyi jövedelemadójuk 1%-át a rendelkező nyilatkozat útján már az előző évben is intézményünk Alapítványának utalták. Kérjük Önöket, amennyiben egyetértenek az alapítvány céljaival, támogassanak bennünket továbbra is. Alapítványunk a támogatási összeget és a tőke kamatait a következő célok megvalósítására fordítja:

  • az intézményben folyó szakmai és nevelőmunka támogatása,

  • az iskolai nyelvoktatás segítése,

  • a kiemelkedő tanulmányi vagy sport eredményeket elérő tanulók jutalmazása, versenyek szervezése,

  • a hátrányos helyzetű tehetséges tanulók támogatása ösztöndíjjal,

  • kiváló oktató-nevelő munkát végző pedagógusok munkájának elismerése.

 

Alapítványunk neve: Kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Középiskoláért Alapítvány

adószáma: 18351143-1-03

 

Kérjük, adójuk másik 1 %-ával támogassák a Magyar Katolikus Egyházat (0011).

A nullás bevallás utáni felajánlás is számít!

 

A Kuratórium nevében köszönettel:

Czifrik Ágnes
Főigazgató

2026. 04. 10.

NYELVI PROJEKTHÉT AUSZTRIÁBAN ÉS NÉMETORSZÁGBAN

Az idei Nagyhetet iskolánk 23 diákja és két pedagógusa egészen rendkívüli módon tölthette: háromnyelvű egyetemi környezetben, napi minimum két határátlépéssel és 10-15ezret mutató lépésszámlálóval hegyen-völgyön (és vízen is), óvárosok sikátoraiban és bevásárló utcákban, várak, templomok, kastélyok között, sokcsillagos szálláshelyen csodaszép kilátással és nagyszerű ellátással... 
Fenntartónk, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye anyagi támogatásával 2026. március 29. és április 4. között nyelvi projekthéten vehettünk részt az Egyházmegye másik középiskolájának, a kiskunhalasi Rákóczi (Tekó) diákjaival közösen. 
Délelőttönként a passaui egyetem épületében zajlottak a(z angol és német) nyelvi órák ottani fiatal tanárok vezetésével, délutánonként pedig felfedeztük a környéket. Már az odafelé buszúton megálltunk Bécsben néhány órára, ahol a helyi "Hősök tere" (Heldenplatz) és az elmaradhatatlan Stephansdom megtekintése mellett a Prater óriáskerekére is felültünk. Passauban a Dóm és Boldog Gizella királynénk végső nyughelye, a niedernburgi zárdatemplom, a középkori városháza, a Mariahilf zarándokhely különleges zarándoklépcsője, az üvegmúzeum és a Höllgasse, a művészek utcája kápráztatott el minket. Megnéztük a várost vízről is: ami Passauban különleges élmény, hiszen ez a város három folyó (a zöld Inn, a kék Duna és a fekete Ilz) összefolyásánál fekszik. Egyik délután kiruccantunk a közeli kisváros, Schärding jellegzetes színes polgárházait megnézni, egy másik alkalommal pedig  a természetbe: a kopfingi lombkoronasétányra. Pénteken már délelőtt sem volt tanítás: az egész napot Regensburg városában töltöttük. Itt áll a híres csillagász, Kepler háza, itt horgonyoz a Dunán a magyar "Érsekcsanád" névre hallgató hajó, amelynek a fedélzetén hajózási kiállítást lehet megtekinteni, és a Dóm itt is lenyűgöző volt. Minden este fáradtan és élményekkel tele tértünk haza a szállásunkra, ami az Inn folyó osztrák oldalán, egy Wernstein nevű kis faluban volt egy szállodában. Bár az időjárás egész héten hűvös és borongós volt, mindannyian feltöltekezhettünk nem mindennapi kulturális élményekkel, új benyomásokkal, ismeretségekkel, kipróbálhattuk a nyelvi és társas kompetenciáinkat. Még egyszer köszönjük az Egyházmegyének a lehetőséget, a szervező Dózsáné Mohos Mónika tanárnőnek az EKIF részéről pedig a rengeteg belefektetett munkát, és hogy levezényelte számunkra ezt a szép hetet.
Telekné Nagy Janka és Hunyadi Katalin
kísérő tanárok

2026. 04. 01.

ORSZÁGOS KÉPREGÉNY-PÁLYÁZAT 2026 – BÁLINT SIKERE

A Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikum második alkalommal hirdette meg országos képregény-pályázatát. A felhívásra 84 pályamunka érkezett az ország minden pontjáról, ami jól mutatja a verseny növekvő rangját és népszerűségét.
A legjobb 20 alkotást Győrben, egy interaktív workshop keretében mutatták be, ahol a résztvevők szakmai visszajelzéseket is kaptak. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadóra 2026. március 25-én került sor, ahol a legkiemelkedőbb alkotók díjazásban részesültek.
Büszkén osztjuk meg, hogy iskolánk 10. évfolyamos tanulója, Varga Bálint „PALI” című képregénye bekerült a legjobb 20 alkotás közé, és a szakmai zsűri külön elismerésben is részesítette. 
Bálint munkája humoros és abszurd stílusban mesél el egy különös történetet, ahol a hétköznapi helyzetek váratlanul groteszk és játékos fordulatot vesznek. A karakterek egyszerű, mégis kifejező rajzstílusa erősíti a poénokat, miközben a párbeszédek lendületesek és szórakoztatóak. A történet kreatívan ötvözi a „szörnyek” témát a hétköznapi világgal, így válik igazán egyedivé.

Szívből gratulálunk Bálintnak, további sok sikert és még több kreatív alkotást kívánunk!

2026. 03. 30.

Ifjú Huszár Nap

Március 25-én Mórahalmon jártunk, ahol a ló és a lovaglás állt a középpontban. Megtekintettük az Ifjú Huszárok lovas karüsszeljét, a helyi klub díjugrató gyakorlatait, valamint az MH gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály professzionális bemutatóját. Ezek után megnéztük az istállókat, a lovaskocsi-bemutatótermet, a közelben található „1000 év parkját”, sőt a vállalkozó kedvűek lóra is pattantak. Bízunk benne, hogy diákjaink egy-egy ilyen alkalom után kedvet kapnak ahhoz, hogy a lovaglás, a lovas életmód az életük részévé váljon. 

© 2026 . Minden jog fenntartva.

Vissza a tetejére