Újabb Tomoris Siker!

Tabajdi Anna, Varga Dominik és Turcsány Szabolcs 12. évfolyamos diákjaink a Nemzeti Színház által kiírt "Szerelmes Shakespeare" című országos szpotjátékban első helyezést értek el.

Nyereményük két repülőjegy Londonba, két színházjegy a Globe Színházba,  valamint egy - egy Shakespeare-idézettel díszített powerbank.

A díjkiosztóra 2019.december 20-án kerül sor A vihar című előadás premierjének bemutatása előtt.

A helyezésnek köszönhetően a Nemzeti Színház 2020-ban egy egész napos kitelepülésre jön iskolánkba.

Gratulálunk diákjainknak és további sikereket kívánunk!
Humán munkaközösség

 

 


 

Tomoris II. helyezés az országos döntőben

A Honvédelmi Minisztérium középiskolák részére hirdette meg a „Magyarország 20 éve a NATO tagja” elnevezésű több fordulós versenyét. Iskolánk 9. évfolyamos kadét osztályából 3 csapat is verbuválódott, azonban az első fordulón csak a Bató András, Feldinszki Zoltán, Sipos Gergő, Varga Imre összetételű csapat jutott tovább. Pályamunkájuk alapján behívták őket az országos döntőbe, melyet Budapesten a Stefánia Palota dísztermében rendeztek december 9-én. A döntőben az ellenfelek között a kadétképzésben nagy múlttal rendelkező a Budapesti Műszaki SzC Than Károly Ökoiskolája mellett a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a szombathelyi Premontrei Gimnázium, az Ózdi József Attila Gimnázium, valamint a Szolnoki SzC és a Kecskeméti SzC egy-egy szakgimnáziuma vett részt.

A versenyen az otthoni felkészülést igénylő feladatok - például filmkészítés, közvélemény kutatás - mellett feleletválasztásos tesztet kellett megoldani, valamint fegyver és harcijármű ismereti játékban vettek részt. Legnagyobb tudáspróbaként a versenyzőknek egy szakértői tanácskozás meghatározott témájának a vitájában kellett részt venniük, érveléssel megvédeni álláspontjukat.

A Tomori fiatal csapata becsülettel helyt állt a versenyen, hiszen az előkelő II. helyezést érték el. Értékes jutalmaknak örülhettek, egy-egy okosórával lettek gazdagabbak, no és azzal a tudással, amit magukra szedtek a felkészüléssel. A döntőn jelenlévő csapatok pedig közösen vehetnek részt a jövő nyáron egy hatnapos táborban.

Ezúton is gratulálunk a csapat tagjainak!

Nyerges Benjámin
felkészítőtanár

 

 


 

Angyalbatyu

Iskolánk idén is csatlakozott a Karitász által meghirdetett „Angyalbatyu” elnevezésű ajándékgyűjtéshez. A cél az volt, hogy a rászoruló gyerekek karácsonyát egy kis doboznyi szeretettel töltsük meg és tegyük boldogabbá. A kollégák és gyerekek, különféle dobozokban hozták az általuk és szüleik által erre a célra szánt ajándékokat.
Több mint 50 dobozt töltöttek meg játékokkal, iskolaszerekkel, plüssfigurákkal, édességekkel, amiket ma December 9-én délután hangulatos karácsonyt váró zene, zsíros kenyér és tea kíséretében közösen becsomagoltunk. Nagy öröm volt látni a gyerekek ajándékgyűjtését és összefogását. Reméljük, hogy sok gyerkőcnek tudtunk örömet szerezni.
Szeretném megköszönni minden segítő angyalkának a közreműködést és az ajándékot.

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."

Pál levele a galatákhoz - Gal 6,9-10

ÁLDOTT ADVENTI KÉSZÜLŐDÉST, VÁRAKOZÁST KÍVÁNOK!

Baki-Barabás Melánia
DÖK patronáló tanár

 


 

X-Faktor főpróbáján jártak a 11.b-sek

December 7.-én szombaton, bejuthattunk az X-Faktor aznapi elő-show előtti főpróbára. Nagyon élveztük a napot, volt szerencsénk találkozni, fotózkodni és beszélgetni a show-ban bent maradt 4 énekessel is. A helyszín, az előadások és az énekesek egyaránt elvarázsoltak minket. A legtöbbünknek Manuel tetszett, akivel meglepő módon, először ebédidőben futottunk össze a McDonald’s-ban, de már ott is lecsaptunk rá és ő örömmel állt be hozzánk egy-két fotóra és ölelésre. Sajnálatos módon az esti élőshow-ban pont ő lett a kieső, de bennünk az van, hogy ezen a napon még volt szerencsénk látni, hallani és ez örömmel tölt el minket.

Köszönjük a program szervezését Gyöngyösi Tibor tanár úrnak!
11.b médiás csoport

 


 

A kadétképzés jövője

Iskolánk is meghívót kapott 2019. december 29-ére a parlamentbe a hazafias és honvédelmi nevelés egységes stratégiájának tervezetét bemutató szakmai rendezvényre. A konferencia középpontjában az egészséges nemzettudatú, hazájához hű, családját szerető magyar fiatalok nevelésének kérdései álltak.Ennek legfőbb területe a kadétképzés.

Farkas Zoltán igazgató
Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium
Kiskunmajsa

 


 

X-Faktor próbán jártunk

Meghívást kaptunk, mi Tomoris médiás tanulók az idei X-Faktorra. A 3. élő show pénteki próbáját tekinthettük meg (12.B Nagy érdeklődéssel vártuk az eseményt és jól is éreztük magunkat, továbbá betekintést nyerhettünk egy tv csatorna kulisszái mögé.Láthattuk a kamerákat a fényeket a színpadi megjelenést élőben! Egyszerűen fenomenális és leírhatatlan élmény volt ez nekünk.Köszönjük Gyöngyösi Tibor tanár úrnak, hogy megszervezte az utazást!

 


 

Járási Prózamondó verseny

2019. november 28-án iskolánk 8 tanulója vett részt a kiskunmajsai Könyvtár által megrendezett Járási Prózamondó versenyen. Ancsa-Molnár Roland (11.A) és Telek Péter (11.A) első helyezést, Kazmin Erneszt (11.A) második helyezést, Molnár Ronett (9.A) harmadik helyezést ért el. Emléklapban részesültek: Gubucz-Király Orsolya (9.A), Szénási Edina (9.A), Kvíz Ágnes (11.B), Sebők Lajos (11.B).
Gratulálunk és további sikeres eredményeket kívánunk!
Humán Munkaközösség

 

 


 

XIX. Lakiteleki Filmszemle

November 27-én a XIX. alkalommal megrendezett filmszemlére látogattunk el a lakiteleki Népfőiskolára. A délelőtt folyamán 10 különböző filmet tekinthettünk meg különféle kategóriákból, majd egyhangú döntés alapján szavaztunk az általunk legjobbnak ítélt kisfilmre.

  

 


 

Feliratkozás a következőre: