Ugrás a tartalomra

2023. 07. 10.
Meglepetés ajándékkal tértek haza a nyolcadikosok a Tomori első nyílt napjáról

Október 21-én rendezte a kiskunmajsai Tomori Gimnázium és Technikum az első nyílt napját, amelyen közel 100 érdeklődő vett részt.
 

Farkas Zoltán igazgató köszöntője után bemutatta a várost és az intézményt is, beszélt az iskola bensőséges hangulatáról, az egyházi fenntartó gondoskodó felelősségvállalásáról, a tanulmányi eredményekről és mindarról a sokszínű munkáról, amelynek a jelenlegi diákok részesei lehetnek.

Nyerges Benjámin tájékoztatta az egybegyűlteket a gimnáziumi és technikumi képzési lehetőségekről, a kadétok számára elérhető extra ösztöndíjról. Ezt követően a nyolcadikosok és szüleik workshop szerű foglalkozásokon és óralátogatásokon vehettek részt.
Különös figyelmet kapott a Dél-Alföldön egyedüliként indított Kreatív - vizuális ágazati technikumi képzés, ahol Mozgókép- és animációkészítő szakmai képesítést szerezhetnek a tanulók. Sokan most tekinthettek be először a digitális filmkészítés kulisszatitkaiba.
Igen népszerű volt a kadétok bemutatkozása is: ezúttal fegyverismereti órával, közelharccal, lövészettel és akadálypálya teljesítésével találkozhattak az érdeklődők.


Az iskola november 18-án ismét betekintést biztosít a továbbtanulóknak, ahol színes programokkal várják a diákokat. Ismét lesz meglepetés ajándék!

Prospektus
Tájékoztatónk
Határtalanul 2022

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

NTP logó
Ökoiskola
Nemzeti Örökség Intézete

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye