5 ÉVES TECHNIKUMI KÉPZÉS
OKTATÁS ÁGAZAT
INTÉZMÉNYI OM-KÓD: 203168-0002
Óvodai nevelő szakképesítés
(szakmajegyzék szám: 5 0188 25 02)
Az óvodai nevelő óvodában, gyermekotthonban, lakásotthonban közreműködik a gyermek tevékenységeinek, a csoportfoglalkozásoknak, továbbá intézményen kívüli programoknak, foglalkozásoknak az előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában. A közös tevékenység során élményeket, viselkedési és helyzetmegoldási mintákat nyújt. Támogatja az önálló próbálkozást és a kreativitást. Felügyeli, kíséri a gyermekeket, csoportokat, gondozási feladatokat végez, tevékenyen részt vesz a higiénés szokásrendszer kialakításában. Közreműködik az intézményi rendezvények előkészítésében, szervezésében, megvalósításában. Segédkezik a fejlesztési anyagok elkészítésében, írásos és nyomtatott anyagok másolásában és összeállításában, informatikai berendezések és egyéb segédeszközök kezelésében. Segíti a család és az intézmény kapcsolattartását. Különös figyelmet fordít a hátrányos szociokulturális környezetből érkező gyermekre és családjára, valamint figyel a különleges gondozáshoz való jog érvényesülésére. Ismeri a gyermek személyiségfejlődésének szakaszait, legfontosabb sajátosságait. Gyermekszeretet, jó együttműködési és kommunikációs készség, empátia és tolerancia jellemzi.
Az óvodai nevelő szakma ajánlott a pedagógushivatás iránt érdeklődő fiatalok számára, akik munkájuk során szívesen foglalkoznának az óvodáskorú gyermekek nevelésével. Akiknek nem okoz gondot a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek gondozása. Akik szívesen szerveznek programokat, szeretnének bekapcsolódni a gyermekek fejlesztését célzó eszközök elkészítésébe.
Képzés jellemzői:
- vidámság, játék, kreativitás
- támogató, bátorító közösség
- felkészítés a pedagógus életpályára
- egyenes út az egyetemre
A 9. évfolyamra történő felvétel feltételei:
-
Általános iskolai 7. osztályos év végi és a 8. osztályos félévi osztályzatok átlaga
- magyar nyelv és irodalom
- matematika
- történelem
- idegen nyelv
- biológia
- ének-zene
tantárgyakból.
- Motivációs beszélgetésen való részvétel.
- Pontegyenlőség esetén az SNI-t, a HH-t, majd a nyolcadik osztályos eredményeket részesítjük előnyben.
A képzést kizáró tartós betegségek, okok:
Krónikus betegségek:
-
A statikai rendszer és a végtagok jelentősebb anatómiai és funkcionális rendellenessége, betegsége, ortopéd szakorvos javaslata szerint
-
Súlyos vitium. Enyhébb vitiumnál, egyéb esetben a kardiológiai járóbeteg szakellátás orvosának javaslata szerint.
-
Krónikus aspecifikus légzőszervi megbetegedések.
-
Fedetlen testrészek bőrének idült betegségei és torzító elváltozásai.
-
Mindkét fül halláscsökkenése a társalgási beszédmegértés zavarával.
-
Beszédhiba.
-
Epilepszia.
-
Színtévesztés.
-
1.0-0.0¸0.9-0.1; 0.8-0.2; 0.7-0.3; 0.6-0.4; 0.5-0.5-nél rosszabb látásélesség.
A képzést kizáró okok:
-
Pszichés és mentális zavar.
-
Diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia valamelyike.
-
A testnevelés alóli teljes tartós felmentés.
-
A beszéd megértését akadályozó kiejtés.
-
Ritmuszavarok.
-
Hangképzési rendellenességek.
A tanuló szülőjének (legkésőbb a motivációs elbeszélgetéskor) be kell nyújtania egy (az iskola által adott) nyilatkozatot gyermeke egészségügyi alkalmasságáról, majd ennek alapján legkésőbb a beiratkozáskor a tanulónak részt kell vennie egy foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálaton, mely véglegesen kizárja a fenti egészségkárosodás bármelyikének meglétét, illetve tanúsítja az egészségügyi alkalmasságot.
A végzettség kiszámítható keresetet, gyors elhelyezkedést, stabil munkalehetőséget és megélhetést biztosít!
- Az óvodai nevelő okleveles technikus képzés egy új képzési forma, amelynek bevezetésére azért volt szükség, mert országosan komoly problémát jelent a diplomás szakképzettséggel rendelkező óvodapedagógusok hiánya.
- Az okleveles technikusképzés az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel együttműködésben valósul meg.
- Az óvodai nevelő okleveles technikus végzettség birtokában az EKKE óvodapedagógusi – alapképzési szakon a beszámított 30 kreditpontnak köszönhetően, fél évvel rövidebb idő alatt szerezhető meg a diploma.
Az ágazati alapoktatás (9-10. évfolyam) munkaterületének általános leírása:
Az ágazati alapoktatás során a tanuló elsajátítja a gondozási-, nevelési-, oktatási feladatokhoz szükséges alapismereteket, készségeket. Megismeri a gyermekek, tanulók szükségleteit, a környezet rendjének, tisztaságának fontosságát. Elsajátítja a társas kompetenciák fejlesztéséhez szükséges attitűdöket. Képessé válik viselkedési- és helyzetmegoldási minták nyújtására, az önálló próbálkozás és a kreativitás támogatására. Elsajátítja a gyermekek, tanulók szabadidős tevékenységének támogatásához, intézményi rendezvények, ünnepségek előkészítéséhez, szervezéséhez, megvalósításához szükséges képességeket. Tapasztalatot szerez a kreatív alkotó tevékenységekben, írásos- és nyomtatott anyagok másolásában és összeállításában, informatikai berendezések, eszközök kezelésében. Megismeri egy nevelési-, oktatási intézmény tevékenységét. Gyermekszeretet, empátia és tolerancia jellemzi, jó együttműködési és kommunikációs készséggel rendelkezik.
A szakma keretében ellátható legjellemzőbb tevékenység, valamint a munkaterület leírása:
Az óvodai nevelő óvodában, gyermekotthonban, lakásotthonban foglalkoztatott személy, aki felsőfokú végzettségű szakember irányítására támaszkodva végzi szakirányú munkáját. Közreműködik a gyermek tevékenységeinek, a csoportfoglalkozásoknak, továbbá intézményen kívüli programoknak, foglalkozásoknak az előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában. Az életkori és egyéni sajátosságokhoz igazodó közös tevékenység során élményeket, viselkedési és helyzetmegoldási mintákat nyújt. Támogatja az önálló próbálkozást és a kreativitást. A pedagógus, illetve egyéb szakember útmutatásai alapján ellátja az egyes nevelési, a gyermek fejlődését segítő feladatokat. Felügyeli, kíséri a gyermekeket, csoportokat, gondozási feladatokat végez, tevékenyen részt vesz a higiénés szokásrendszer kialakításában, közösen végezhető munkatevékenységekben. Közreműködik az intézményi rendezvények előkészítésében, szervezésében, megvalósításában. Segíti a társas kompetenciák, csoportnormák fejlesztését. Fejlődési és magatartászavarok észlelése esetén jelzéssel él a munkáját irányító intézményvezető felé. A kapcsolattartásban infokommunikációs, digitális eszközöket is alkalmaz. Segédkezik a fejlesztési anyagok elkészítésében, írásos és nyomtatott anyagok másolásában és összeállításában, informatikai berendezések és egyéb segédeszközök kezelésében. Segíti a család és az intézmény kapcsolattartását. Munkája során differenciált bánásmódot alkalmaz. Különös figyelmet fordít a hátrányos szociokulturális környezetből érkező gyermekre és családjára, valamint figyel a különleges gondozáshoz való jog érvényesülésére. Ismeri a gyermek személyiségfejlődésének szakaszait, legfontosabb sajátosságait. Gyermekszeretet, jó együttműködési és kommunikációs készség, empátia és tolerancia jellemzi.
Kiemelt ösztöndíj lehetőség!