Ugrás a tartalomra

2023. 07. 10.
Angyalbatyu

Iskolánk idén is csatlakozott a Karitász által meghirdetett „Angyalbatyu” elnevezésű ajándékgyűjtéshez. A cél az volt, hogy a rászoruló gyerekek karácsonyát egy kis doboznyi szeretettel töltsük meg és tegyük boldogabbá. Nagy öröm volt látni a gyerekek ajándékgyűjtését és összefogását. Reméljük, hogy sok gyerkőcnek tudunk örömet szerezni.
Ezúton is köszönjük minden segítő angyalkának a közreműködést és az ajándékot.
 

"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben."
Pál levele a galatákhoz - Gal 6,9-10

Prospektus
Tájékoztatónk
Határtalanul 2022

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

NTP logó
Ökoiskola
Nemzeti Örökség Intézete

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye