Közeledik a tanév vége. Küzdelmes heteken vagyunk túl, hiszen az online oktatási rendszer új volt mindenkinek: tanárnak, diáknak, szülőnek egyaránt. Alapvetően sikeresen vettük az akadályokat, így újra csak köszönöm azt, hogy döntő többségben számíthattunk Rátok és a Szüleitek segítségére is.
A tanév hátralévő részével kapcsolatos információkról, feladatokról szeretnélek tájékoztatni Benneteket.
 
Tanítás
A rendelet alapján marad az online oktatás. Ugyanakkor tanáraitok – a mellékelt táblázatban – megjelöltek (legalább) egy napot, amikor benn lesznek az iskolában (8–14 óráig) esetleges korrepetálási, felzárkóztatási igényeitek teljesítésére, a kétes osztályzatok lezárására és osztályfőnöki feladatokra. Alkalmas lehet ez a nap tehetséggondozó foglalkozásokra is (nyelvvizsgára, emelt szintre készülőknek). Ilyen irányú szándékotokat célszerű egyeztetni tanáraitokkal az esetleges ütközések elkerülése miatt.
Ezen kívül a szaktanár – az osztályfőnökkel egyeztetve – behívhatja azokat a tanulókat, akik hiányosan teljesítették eddig a feladatokat.
Ezeken a foglalkozásokon be kell tartani az egészségügyi, távolságtartási szabályokat.
 
Tanévzáró
Hagyományos tanévzáró ünnepséget nem lehet tartani. Osztályfőnökeitek fognak értesíteni Benneteket, hogy mikor tartanak évzáró osztályfőnöki órát (az aulában), ahol kiosztják a bizonyítványokat és a dicséreteket (ez utóbbiak magas számát remélem). A tanévzárón természetesen ünneplőben kell megjelenni.
 
Kollégiumi kiköltözés, beiratkozás
A teljes kipakolásra az évzáró osztályfőnöki órátok napján lesz lehetőségetek. Akadályoztatás esetén csoportvezetőtökkel egyeztessetek. A kiköltözés feltétele a SZEKRÉNYKULCS LEADÁSA (pótkulccsal nem lehet!). A következő tanévre felvételi kérelmet benyújtani illetve beiratkozni várhatóan a KRÉTA e-Ügyintézés felületén lesz majd lehetőségetek, erről értesítést fogunk küldeni.
 
Ezután a nyári szünetre jó pihenést kívánok, remélem a következő tanévet már a megszokott rend szerint kezdhetjük.
 
Farkas Zoltán
igazgató