Ugrás a tartalomra
2023. 07. 11.
Kiemelkedően szép eredmények a Tomorisok ágazati alapvizsgáin!

Június 19-20-án tettek ágazati alapvizsgát a Tomoriban tanuló tizedik évfolyamos kadétok és a turizmus- vendéglátás ágazat tanulói.
Mindenki sikerrel vette az első megmérettetést, sőt számos kiemelkedő feleletet hallhatott a vizsgabizottság.
Gratulálunk a tanulóknak, jó pihenést a nyári szünetre!

2023. 07. 11.
Te Deum tanévzáró szentmise

A Tomori diákjai és tanárai hálaadó szentmisével zárták le a 2022/23-as tanévet, mely után a példás magaviselettel, kitűnő vagy jeles tanulmányi eredménnyel rendelkező, valamint a sport- vagy egyéb versenyeken és városi ünnepségeken kimagasló teljesítményt produkáló tanulók jutalomkönyveket és okleveleket vehettek át az intézmény igazgatójától és lelki vezetőjétől.

2023. 07. 11.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium intézménye pályázatot hirdet kollégiumi fűtő-karbantartó munkakör betöltésére.

A foglalkoztatás jellege részmunkaidős (heti 20 órás) munkaviszony, rugalmas munkaidő beosztással.

A munkakörbe tartozó feladatok:

  • az intézményben felmerülő karbantartói munkakörbe tartozó feladatok ellátása
  • fűtés, egyszerűbb műszaki, technikai problémák megoldása
  • udvar és az ott található eszközök karbantartása, tisztántartása

 
Bérezés a Munkatörvénykönyv rendelkezései szerint (legfeljebb középfokú végzettség alapján).

Pályázati feltételek:

  • magyar állampolgárság
  • büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvány

 
Pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • gyakorlatias, gondos munkavégzés
  • kazánfűtő végzettség
  • szakmunkás végzettség

 
Jelentkezni lehet önéletrajzzal e-mailen, személyesen vagy postai úton.
Elérhetőség: titkar@tomorimajsa.hu, 6120 Kiskunmajsa, Kálvária u. 6.

 

2023. 07. 11.
Az országos Kadét Kupa összetett versenyében második lett a Tomori!

A 2022/2023-as tanévben már 7200 diák vesz részt oktatásban a Kadét Program 3 szintjén. A Honvédelmi Sportszövetség e tanulók számára írt ki 6 fordulós versenyt a következő területeken: Járőrverseny, Küzdősport, Akadályfutás, Airsoft Lövészet, HS Légpuska Lövészverseny, Országos Haditornaverseny.
Diákjaink mind leány, mind fiú kategóriában kiemelkedő eredményeket értek el, melynek köszönhetően az összetett csapatversenyben a Tomori az igen előkelő második helyezést érte el!

 

Leány kategóriában 257 induló közül, fiúknál pedig a 839 versenyző közül érték el tanulóink az alábbi helyezéseket:
Összetett egyéni eredmények leány kategória:
Hirsch Lujza 12.
Bürgés Noémi 13.
Gál Barbara 18.
Györe Petra 24.
Nagy Luca 38.
Cseh Petra 42.
Oláh Jázmin 50.
Seres Napsugár 76.
Szabó Elvira 90.

Összetett egyéni eredmények fiú kategória:
Marton Tamás 3.
Erős Máté 23.
Roxin Andor 40.
Farkas Dávid 58.
Szilágyi Alex 63.
Dombi Patrik 72.
Juhász Márk 101.
Bálind Barnabás 102.
Dóczi Szabolcs 132.
Susánszki Ferenc 153.
Kocsis Péter 154.
Sipos Gergő 155.
Gera Levente 228.
Kovács Roland 243.
Szántó Roland 252.
Farkas Gábor 253.
Retkes Dávid 254.
Csaplár Péter 255.
Kiss Dániel 256.
Tóth Zsombor 257.
Kovács Milán 258.
Bátri Milán 259.
Teréki Márk 260.
Nyírfa Bence 261.
Szécsény Bálint 262.
Bató András 263.

Csapatban a 135 kadét oktatásban rész vevő iskola közül:
1. Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium csapata - Debrecen
2. Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium - Kiskunmajsa
3. Than Károly Ökoiskola és Technikum - Budapest

Az iskolának járó serleget és a 800 ezer forint értékű díjat Tabajdi Berta kadét instruktor és Nyerges Benjámin igazgatóhelyettes vehették át Dr. Simicskó Istvántól a Honvédelmi Sportszövetség elnökétől Budapesten június 15-én.

Részletekről ide kattintva tájékozódhatnak az érdeklődők!

2023. 07. 11.
TALPRA MAGYAR, HÍ A HAZA!

A Honvédelmi Minisztérium az idén 175 éves Magyar Honvédség évfordulóját vers- és novellapályázattal is szerette volna megünnepelni, így ifjúsági-honvédelmi vers és novella író pályázatot hirdetett. A diákoknak a hazafiaság, a hazaszeretet, a haza védelme, a hősiesség témájában kellett verset/novellát írniuk. Iskolánk 11/c osztályos kadét tanulója Kis György tollat ragadott és nem is akármilyen verset alkotott, hiszen különdíjat ért el, a "Verecke" című művével. Az ünnepélyes eredményhirdetésre június 9-én került sor a Bálna honvédelmi élményközpontban.
 

Ezúton is gratulálunk neki!

Verecke

Megállok a magos Vereckénél,
A kapuinál, egy nemzet kezdeténél.
S csontomig hatol a mesélő szél,
Hallja, és érzi minden, minden ami él.

Porzó pusztán vágtat végig díszes sereg,
Diadalittas pompájuktól a szilaj föld remeg.
Sztyeppei szemük előtt új hon képe lebeg,
Harci díszben megindultak, táltosi dob pereg.

Élükön Álmos, Árpád, fehér lován nyereg,
Mögöttük megpakolt ökrös fogatok sokasága recseg.
Vének, asszonyok, gyermekek, kiknek szíve várva megremeg,
Százezrek buzgó ajakán még az ősi rigmus lepereg...
A fergeteg mint könnyed, csodás szarvas szökken,
És mint a szárnyalló turulmadár a fellegekbe röppen.
Eképp szökkenve, szállva találják magukat a medencében,
Melyeket ormok határolnak, s mi hemzseg földi bőségben.

De az éden belsejében, mint gyümölcs színében, a féreg,
Más, nem kívánatos ellen is lézeng...
S táltosi dob ismét pereg, és a völgy, harcok sikolyaitól felzeng,
Kopják öklelésétől, kardok csörrenésétől a menny most lángolva cseng.
 
Vége a harcnak, most már művelnek, aratnak.
Van már földje az egykori nomádnak, magyarnak,
Vigad az ég, mert visszatértek fiai hazájának,
Így szál hát tovább majd mondája Emese álmának.

Elment a szarvas, a turul, s mindezután,
Kémlel a fejedelem egyre viharosabb fellegek után...
Sötét, mintha kíntól gomolygó szelek susognának sután...
Ki tudja mily vészt forral a holnap, ott túl, hegyen, s buckán...

Prospektus
Tájékoztatónk
Határtalanul 2022

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával!

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

NTP logó
Ökoiskola
Nemzeti Örökség Intézete

A Nemzeti Örökség Intézetének emlékezetpedagógiai partnerintézménye