Pályaválasztási nap a Tomoriban

Iskolánkban 2017. október 17-én pályaválasztási napot tartottunk, ahol a diákokkal együtt közösen gondolkodhattunk arról, hogy milyen lesz az élet a középiskola után. Ebben a gondolkodásban nem csak az itt tanító pedagógusok, hanem meghívott vendégeink is segítették a fiatalokat, hogy formálhassák magukban terveiket és álmaikat.

A 9. és 10. évfolyam az első három órában néhány Kiskunmajsán működő nagyobb szervezetet vagy vállalkozást látogattak meg osztályfőnökeikkel, ahol a dolgozókkal beszélgetve megfigyelhették az ott folyó munkát. A délelőtt folyamán az Orgona Kistérségi Szociális Intézet, Majsa Autó Kft. szerelő-műhely, a Hidroszer Kft, a Ma-Gumi Kft illetve a Fúrús Kertészet munkatársai fogadták a hozzájuk érkező osztályokat. A 11. és 12. évfolyam tanulói ezalatt olyan pályaorientációs előadásokon vehettek részt, ahol a Magyar Honvédség, az Iparkamara és számos egyetem és főiskola (Nemzetvédelmi Egyetem, SZTE, Eötvös József Főiskola, Neumann János Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem) képviselői mutatták be az érdeklődőknek a náluk folyó életet és továbbtanulási lehetőségeket. A munka világával kapcsolatban beszélgetett a diákokkal a Járási Hivatal vezetője, Dr. Kiss Melinda, aki hasznos tanácsokkal látta el az iskola falai közül kilépő fiatalokat, bátorítva őket, hogy éljenek a magyar állam biztosította lehetőségekkel is (pl. a jogosítvány megszerzésekor).

A nap zárásaként iskolánk öregdiákjai tértek vissza hozzánk, hogy jó tanácsokkal lássák el pályaválasztás előtt álló társaikat és meséljenek saját középiskola utáni életükről, nehézségeikről és örömeikről. Az érdeklődőknek Perneki Marietta, Szemenyei Zita, Tóth Boglárka, Farkas Bálint és Kiss Dániel segített az útkeresésben.

Őszintén örülünk, hogy ennyien segítettek nekünk ennek a napnak a megvalósításában, és hisszük, hogy ezekkel a programokkal mi is támogathattuk diákjainkat abban, hogy megtalálják útjukat és a velünk töltött négy év után eredményes, boldog tagjai legyenek a társadalomnak és megtalálják azokat a lehetőségeket, ahol talentumaikat embertársaik javára gyarapíthatják.