Bad Schönborn 2017

Leszálltunk és feszengve nézelődtünk; vajon hol az én cserediákom?- gondolta mindenki. Egymás nyakába borultak a lányok, meleg kézszorításokkal üdvözölték egymást a fiúk. Ez igazán örömteli pillanat volt.
Én Szabolccsal a Schamun család pártfogásába kerültem. Tillt, a srácot már tavalyról ismertem, ő volt nálunk, és nagyon megkedveltem. A házhoz érve (amely Bad Schönborntól 4 km-re, Östringenben volt) kérdezték a háziak, hogy ki kéri az emeleti szobát és ki a földszintit. Szabival nem tudtunk dönteni, így az apa javaslatára egy 2 eurós feldobásával vetettünk sorsot. Végül ő egy külön szobát kapott, míg én a vendéglátómmal kerültem közös lakosztályba. Tillnek jópofa ágya volt, saját maga csinálta raklapokból.
Hétvégére a fogadó családjaink szerveztek nekünk programokat. Mi szombaton a festői szépségű kisvárost, Heidelberget néztük meg. A vár, a gyönyörű híd a Neckar folyó fölött, ódon belvárosi utcák és üzletek.
Másnap a jó reggeli után egy szűk két órás kocsikázás várt ránk, na meg az egész családra. A célállomás ugyanis a híres Fekete-erdő (Schwarzwald) volt. Mi jut eszembe erről a helyről? Természetesen a Duna forrása. Hát persze, de először nem oda tartottunk. Rövid túrát tettünk egy kilátóhoz. Az út azonban nem volt hétköznapi: egy átlagosan 10-12m magas fa pallósoron mentünk végig a fenyők árnyékában! Fantasztikus volt! A kis séta során még mókust is láttunk! A pallósor végén egy hatalmas, 40 m magas, fából készült, spirális kialakítású kilátó állt. A magasból elképesztő volt a látvány. A hatalmas hegyek és az zöld óriások, a fenyők között még olyan magasan is nagyon kicsinek érezte magát az ember. Innen az utunk egy kis kacskaringóval a „Kis-Dunához” vezetett. Kissé lógott már az eső lába, de mi még kimerészkedtünk a forráshoz. Vicces volt Európa 2. legnagyobb folyóját kb.2 cm-es erecskének látni. Gyorsan lőttünk pár fotót és aztán futás a kocsihoz, ugyanis leszakadt az eső. A hazaút békés szunyókálással telt nekünk.
A háziakról már az első benyomásom is megnyerő volt. Kedvesek, előzékenyek ugyanakkor végtelen precízek és pontosak voltak. Igyekeztek eligazodni szegényes német és angol szókincsünkön, és nagyon érdeklődőek voltak.
A hétfői nappal elkezdődtek a csoportosan szervezett programok. Elsőként Karlsruhe városába vonatoztunk, ahol birtokba vettük az Europabad nevezetű élményfürdőt. A fürdőben elsöprő sikert arattak nálunk a csúszdák. Ezek közül is kiemelkedett a csapóajtós és az úszógumis csúszda. Én még jónak találtam a „vadvízi” csúszdát is. A délelőtti tombolást délután városnézés követte. Volt, aki boltokba ment, volt, aki az egyik főutcán sétált végig, és többen megnézték a csodaszép kastélyt is.
Kedden minden magyar diák 3 (német nyelvű :) ) tanítási órára ment be a Realschule-ba. Én pl. többek közt egy technika órára, amin a megújuló energiákról volt szó. Délután Speyerbe látogattunk. Először egy lenyűgöző technikai múzeumban voltunk, ahol többek között régi és új motorok, autók, mozdonyok, helikopterek és repülőgépek voltak. Nagyszerű látvány volt, főleg, hogy volt, amelyikre fel is mászhattunk! Aztán a múzeum épületében lévő I-MAX moziban néztünk meg egy rövidfilmet, én pl. egy olyant, amelyben a Földet mutatták be az űrből. A szinte az emberre húzott vászon elképesztő képet adott vissza! A múzeumtól nem messze van a város jelképe, büszkesége, a monumentális Dóm is. Fölfedeztük, hogy az egyik oldalkápolnájában magyar vonatkozású érdekesség is van (ezt még a német kísérő tanár sem tudta!): Árpádházi Szent Erzsébet (akit a németek Thüringiai Szent Erzsébetként ismernek és tisztelnek) menyasszonyi ruhájának egy darabját őrzik ott ereklyetartóban. Kis séta után indultunk vissza Bad Schönbornba.
Szerdán a német diákokkal vegyes csoportokban egy Geo-chatching nevű szabadtéri GPS-es „kincskeresés”-ben vettünk részt. A feladat az volt, hogy megadott koordinátákhoz menjünk (ezek helytörténetileg jelentős épületek, szobrok vagy helyek voltak) és az ott lévő elrejtett „kincsesládát” megtaláljuk. Bonyolultabb változatában számításokat is kellett végezni, hogy megkapjuk a következő állomás koordinátáit. Délután egy varázslatos kis városkába mentünk, neve Maulbronn volt. Itt egy román-gótikus kevert stílusú kolostort és a középkori városmagot tekinthettük meg. Egy hölgy körbevezetett minket, majd hazavihető ajándékot is készíthettünk a segítségével. Többen vettek a finom kézműves sörből is az otthoniaknak.
A csütörtöki nap volt a sportnap. Három sportágban, nemenként külön-külön mérettük meg magunkat a német csapatok ellen. A jó hangulatú, szoros meccsek nagyobb részét a németek nyerték, de a mieink is derekasan helytálltak (nem is eredmény nélkül: fiú kosárban 8:7 arányban, míg fiú fociban 5:1 arányban győzedelmeskedtünk!). De ha a szurkolásban díjat osztanánk ki, azt a magyar csapat kapná, ugyanis óriási hanggal és lelkesedéssel bíztattuk diáktársainkat. Gratuláció mindenkinek! A csütörtök délután laza készülődéssel telt. Este pedig elérkezett a búcsúvacsora. A finom ételek és a jó beszélgetések mellett, megtörtént – mind magyar, mind német oldalról – a köszönetnyilvánítás és az ajándékátadás.
Másnap reggel 6 órakor gördült ki a buszunk Bad Schönbornból. A németek elintegettek minket, és remélem, hogy jó szívvel gondolnak ránk! A hazaúton irtó meleg volt, és már nagyon vártuk az otthon viszontlátását. Majsára érve nagy örömmel fogadtak minket és nem győztük újságolni élményeinket. Mindenki nagyon boldog volt és persze fáradt is!
A véleményem az, hogy ez egy nagyon hasznos és tartalmas kirándulás volt. Gyakorolhattuk az idegennyelveket, és megismerhettünk egy másik kultúrát és népet. Nekem tetszett Németország, a német pontosság és precizitás. Köszönünk mindent a magyar kísérőtanároknak, a német tanár úrnak, a szülőknek, a cserediákoknak és persze Helén tanárnőnek is! Danke für alles!

Telek János 10.a