Szalagavató és alapítványi bál

Iskolánk legkedvesebb hagyományai közé tartozik a szalagavató, ahol végzős diákjaink hivatalosan is megkezdik búcsúzásukat közösségünktől, melynek négy éven keresztül mindennapos tagjai voltak, az érettségi után pedig öregdiákjaink népes táborát fogják gazdagítani. Idén február 8-án este ünnepeltük kilépésük kezdetét a felnőtt élet világába egy közös vacsorával és bállal, melynek előkészítésében egész iskolánk kivette a részét. Diákjaink egész héten szorgalmasan dolgoztak a helyszínként szolgáló sportcsarnok feldíszítésében és berendezésében, melyhez számtalan adományt kaptunk, rengeteg szülő segített bennünket tárgyi és anyagi támogatással, illetve azzal az idővel, amit direkt arra szántak, hogy velünk együtt varázslatossá tehessék a termet. Tanulóink az ünnepség előkészítése mellett annak lebonyolításában is aktívan részt vettek: ők szolgálták fel végzőseinknek és meghívott vendégeiknek a vacsorát, ők árusították a tombolajegyeket, egész este készítették a fényképeket és videófelvételeket, hogy ezt a csodálatos eseményt megörökíthessék a résztvevőknek, a 11. évfolyam pedig még egy színvonalas műsort is összeállított az érettségire készülők búcsúztatására.

Nehéz lenne az estén egyetlen különleges fénypontot kiemelni. Akár a szalagozás megható pillanatára, akár a bemutatott bécsi és angolkeringőkre (melyre végzőseink immár fél éve gyakoroltak), akár a tanár-diák és szülő-diák táncra, akár a tizenkettedikesek által bemutatott vidám meglepetéstáncra gondolunk, meghatott arcok és büszke, boldog emberek képe idéződik fel bennünk. Ehhez a csodálatos élményhez mindannyiunk munkájára szükség volt és ismét bebizonyosodott, hogy a Tomori nem pusztán egy iskolát, hanem egy élő, produktív közösséget is jelent, amely ha összefog, valóban elképesztő dolgokra képes. Ez úton köszönjük mindenkinek a munkáját, mert nélkületek/Önök nélkül ez az este nem jöhetett volna létre!