Szuperfenofrenetikomaxikapitális

Igen, az élményt, amelyet majd az áprilisban bemutatásra kerülő Musicalek Éjszakája nyújtani fog, ezzel a szóval lehet tökéletesen kifejezni. Hogy miért is? Vegyük sorra a részleteket!

Aki már valaha beszélgetett a stáb akár egyetlen tagjával is, tudja, mekkora szeretettel készülnek a premierre. Nem lehet nem észrevenni, hogy a nagy fáradság, a munka és áldozat ellenére micsoda fény ragyog a szemükben, ha a darabról van szó. Nem csak a rendező, Tőzsér István Martin ad bele mindent, hanem minden szereplő. Nem ritka jelenség, hogy a táncosok üres perceikben, például az iskolai szünetekben, a tánclépéseket gyakorolgatják nagy nevetgélések közepette. De ugyanígy a szívükön viselik az előadást az asszisztensek, akik nélkül szintén lehetetlen lenne a vállalkozás. Ebből máris megkaptuk a „szuper” összetevőt!

Ahogy minden bizonnyal már az egész város fújja, a Musicalek Éjszakája 17 világhírű darab sok-sok ismert, kedvelt dalát dolgozza fel. Így például az énekesek és a táncosok elhitetik majd velünk a Rómeó és Júlia nagy sikerű dalaival, hogy szívből kell szeretnünk, hiszen holnap már lehet, hogy végünk! Felcsendül néhány dallam majd a Macskákból, a Mary Poppinsból – így ugye már nem is annyira kérdéses a szuperfenofrenetikomaxikapitalizmus –, a Hair pedig az éjszaka közepén is behozza majd a napfényt a színházterembe! Hát nem „feno”-menális?!

Ha ez még nem lenne elég, ejtsünk néhány szót a fantasztikus énekesekről! Ki ne ismerné Tóth Lillát, a Kaszkád együttes énekesnőjét? Vagy Debreczeni Dánielt, a Black Point zenekar vezetőjét? Vagy Pócsik Olgát, az ízig-vérig művészt? Akit viszont talán kevesen halottak még énekelni – ezért sem érdemes kihagyni az előadást –, a Dózsa György Gimnázium sokoldalú amerikai lektora, Lisa Tecoulesco! De a Katolikus Iskola történelem szakos tanára, Török Melinda is hallatja majd a hangját! Kálmán Anita, a Jazz and More énekesnője és Terbe Dóra, aki Ciprust is meghódította színesítik majd a dallamokat az estén, nem is beszélve Reijnders Alizról, aki A Titkok kertje Maryjeként már nagy sikerrel bemutatkozott, valamint a fantasztikus hangú fekete énekesnő, Telma Lincoln. Ne feledkezzünk meg a korábbi produkcióban is méltán helyet kapó Erdei-Soczó Gabrielláról sem, aki Mary Poppinsként tér vissza a színpadra! Talán látható már, milyen „frenetik”-us éjszakának nézünk elébe!

Még mindig nem érezhető, honnan is a nagy rajongás? Akkor nézzünk bele jobban a részletekbe! Repkedett-e már valaha Mary Poppins a kiskunmajsai színházteremben? Esett-e már hó a színpadon? Rendezett-e már díszletet Kovács Gergely, a híres díszlettervező, Kentaur egykori munkatársa, aki többek között a Rómeó és Júlia díszletein is munkálkodott? Látták már Balogh Attila jelmezeit Kiskunmjasán? Nem? Akkor idén áprilisban mindenképpen ott kell lenni, mert „maxi”-málisan tátva marad majd a szánk!

Ahhoz, hogy valóban megérkezzünk a szuperfenofrenetikomaxikapitalizmushoz, nem szabad elfeledkeznünk mindazokról, akik a kezdetektől vagy újonnan bekapcsolódva támogatják a T.I.M. Productiont. Ezért továbbra is köszönet jár az OTP-nek és a Fókusz Takaréknak, ugyanígy felkarolta az eseményt a Kiskunmajsai Önkormányzat, a Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, a Sirius Rádió, a Szent Gellért Katolikus Iskola és a Konecsni György Kulturális Központ. De persze ne hagyjuk figyelmen kívül a produkció másik nagy lelkét – a társulat tagjai mellett –, a nézőket! Hiszen hiába a nagy munka, az összefogás és a sok szervezés, ha a közönség nem kíváncsi, nem vágyik a kikapcsolódásra, az újra és különlegesre! Így hát hála mindazoknak, akik ellátogatnak a színházterembe, és együtt szórakoznak ennek a „kapitális” estnek a megálmodóival!

Jöjjenek el tehát április 4-én, pénteken 19 órakor a Konecsni György Kulturális központba és mulassanak egy jót! Nem érnek rá aznap? Sebaj, április 12-én, szombaton és április 25-én, pénteken 19 órakor jön a ráadás! Jegyeiket a Tourinform irodájában válthatják meg!

Hát nem „szuperfenofrenetikomaxikapitális”? Nem? Jöjjenek el, és hagyják magukat meggyőzni!