Becsomagolják az iskolát

A végéhez közelednek a munkálatok, december elejére kell elkészülnie az épület teljes külső felújításának, melynek részeként az összes nyílászáró cseréjére, tetőszigetelésre kerül sor és külső szigetelést kap az épület, így teljesen új, modern külsővel Kiskunmajsa díszévé, szellemi alkotómunkájához méltóvá válik az épület.

Az oktatásban is jelentős fejlődés mutatkozik abban, hogy a médiatudomány területre jelentkezők szeptemberben már gimnáziumi osztályban kezdhetik dózsás tanulmányaikat, az eddigi szakközépiskolai képzés helyett.

Szintén a megújulás részeként az olvasó már az új weboldalunkon a dozsaNET-en olvashatja ezt a cikket, ahol a visszalátogatók rendszeresen értesülhetnek friss híreinkről, betekintést nyerhetnek az iskola pezsgő életébe.

MINDEN OSZTÁLY INDUL A DÓZSÁBAN!

A jelenleg is 150 millió forintból felújítás alatt álló Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban 2016 szeptemberétől – a fenntartó jóváhagyásával – a következő meghirdetett képzések indulnak:
GIMNÁZIUM
• 4 évfolyamos gimnáziumi osztály (idegen nyelv, humán, reál szakterületeken emelt óraszám)
• 4 évfolyamos gimnáziumi osztály – média tanulmányi terület 
SZAKGIMNÁZIUM (korábbi nevén szakközépiskola)
• Turisztika ágazat 4+1 évfolyamos képzés (turisztikai referens, idegenvezető)
• Informatika ágazat 4+1 évfolyamos képzés (számítógépes rendszerkarbantartó, rendszergazda)

November 26-án és december 3-án 8 órától nyílt napra szeretettel várjuk a nyolcadikosokat és szüleiket.

Mottónk továbbra is: „Minőség az oktatásban, hagyomány a nevelésben”

„A tradíció nem a hamu őrzése, a tűz továbbadása” /Gustav Mahler/